A kötet az első világháborút megelőző rövid, konjunkturális időszakban jelentkező új értelmiségi szerepminta és feladatkör keletkezését vizsgálja. Ekkor jelent meg az értelmiségiek azon csoportja, akik szellemi tőkéjükre hivatkozva a hatalom intézményeivel szembeni távolságtartást szorgalmazták, és kiálltak a művészeti és tudományos szabadság, illetve autonómia mellett. Mindezzel a művészetek, az irodalom, a tudomány valamint a politika viszonyában egyaránt új helyzetet teremtettek.A szerző – aki Párizsban töltött ösztöndíjas tanulmányévei során ismerkedett meg az értelmiségtörténet nemzetközi szakirodalmával – ezt a csoportot összefüggő (politikai, társadalmi és kulturális) megközelítésben vizsgálja, amely az értelmiségi identitások és magatartások új értelmezéseit teszi lehetővé.Az „új értelmiségiek” legfontosabb fórumává a század első évtizedében indult, az irodalomnak és a művészeteknek nagy jelentőséget tulajdonító új folyóiratok váltak, így a kötet – a Nyugatban megjelent véleményeken, vitákon kívül – ezen folyóiratok, helyenként napilapok szövegeit is tanulmányozza. Elemzésük során feltárja az értelmiségi magatartásban és megnyilvánulásokban bekövetkezett változásokat, amelyek igazolják, hogy a század elején valóságos fordulóponthoz ért a magyar értelmiség története.