Politológia Az erdélyiség „színeváltozása” - Gábor Egry

Az erdélyiség „színeváltozása” - Gábor Egry

3.03 €

Erdély, a „magyarabb magyarok” földje, évszázadokig a „nemzeti állam” őrzője, a „magyarság védőbástyája”, a nemzeti mítoszok tündérkertje. Amikor a második bécsi döntést követően északi része újra magyar szuverenitás alá került, elképzelhetetlennek tűnt, hogy lakói ne kizárólag magyarként tekintsenek magukra, ne a nemzeti egység jegyében határozzák meg önmagukat. A mindennapok azonban hamar felszínre hozták azt is, ami nem összekötötte, hanem elválasztotta Erdélyt és az anyaországot. A kisebbségi lét, a két évtizedes külön történelem, az első világháborút követően megfogalmazott saját ideológiák, az „erdélyiség” – párosulva a regionális elit pozícióőrzésével – nem csak egy társadalmi monopóliumra törekvő pártot hívott életre, hanem egy határozottan megfogalmazott és képviselt ideológiát is, ez pedig egy elkülönülő erdélyi identitás megfogalmazását is céljául tűzte ki.A kötet arra keresi a választ, hogy milyen módon próbálta enyhíteni-oldani ez a sajátos, a korszak jobboldali szociális reformeszméihez kapcsolódó ideológia és az „erdélyiség” mint identitás, a nemzeti egység és a tényleges „szétfejlődés” feszültségeit, hogyan viszonyult az anyaországhoz és a kisebbségekhez? Miként alakult ki az egykor demokratikus tartalmú erdélyiség „színeváltozásával” egy szuprematista, nagymagyar és paradox módon mégis elkülönülő eszmeiség az immár többséggé lett magyarság elitje körében?

Podobné produkty

Erdély, a „magyarabb magyarok” földje, évszázadokig a „nemzeti állam”...
3.03 €
Manapság, amikor annyi minden a természetszegés viszonyában van egymással,...
4.04 €
Hogyan lett egy kistacskó neve Süti, és mi dolga egy szellemmel?...
3.76 €
Az album Partium, Bánság és Erdély nevezetes városait mutatja be....
12.23 €
Buza János 1963-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi...
10.7 €
Dr. Orient Gyula (Nagybocskó, 1869. október 21. – Kolozsvár, 1940....
7.05 €
Erdélyi László munkája Szent István, Szent László és Könyves Kálmán...
8.48 €
Gyakran előfordul, hogy ha külföldön járva szóba kerül Drakula, a...
12.06 €
Példamesébe illő az erdélyi főnemesség XXI. századi "palotaforradalma":...
13.4 €