Ekonómia, Ekonomika Az emberiség utazása - Oded Galor

Az emberiség utazása - Oded Galor

14.1 €

Lebilincselő történet az emberi civilizáció fejlődéséről az őskortól napjainkig Az ember az egyetlen faj az élővilágban, amelynek nem kell nap mint nap szó szerint megküzdenie az élelemforrásokért, és amely olyan életszínvonalat ért el, amilyet rajta kívül semelyik másik faj sem tudott megvalósítani a Földön. Ez a kiemelkedő életszínvonal azonban nem egyenlő mértékben jellemzi a fajba tartozó egyedeket, azaz az embereket. Sőt: az egyéneket, de az egyes társadalmi csoportokat és országokat is elképesztően nagy gazdasági különbségek jellemzik. Miért? Az elismert közgazdász és gondolkodó, Oded Galor az emberiség hajnalától napjainkig tartó, érdekfeszítő utazásra hívja az olvasót, amely során választ kínál a történelem két nagy rejtélyére: - Miért nem tudott az emberiség évezredeken keresztül kitörni a szegénységből? - Mi magyarázza, hogy egyes országok gazdagabbak más országoknál? Az emberiség utazása tanulságos, olykor megdöbbentő módon világítja meg a történelmet alakító nagy összefüggéseket, miközben sok egyéb mellett olyan izgalmas kérdésekre is magyarázattal szolgál, mint hogy milyen szerepet játszott az ipari forradalom a gyerekvállalási kedv változásában, hogy mi köze az ekének a nemek közti egyenlőséghez, és hogy összeegyeztethető-e a folyamatos gazdasági fejlődés a környezetvédelemmel. Aki szerette Yuval Noah Harari Sapiens című könyvét, Oded Galor érdekfeszítő okfejtését is értékeli majd.

Podobné produkty

Lebilincselő történet az emberi civilizáció fejlődéséről az őskortól...
14.1 €
Rutger Bregman holland történész-író...
10.22 €
Ezt a teljes könyvet Kryon közvetítéseinek szenteltük, aki sok szeretettel...
10.12 €
Kik vagyunk? Eredetünk és létezésünk...
10.07 €
Kik vagyunk? Eredetünk és létezésünk magyarázatát illetően minden...
16.82 €
Michio Kaku, a világszerte elismert fizikus és jövőkutató ebben a...
7.54 €
Az ember ősei nagyjából 6 millió évvel ezelőtt jelentek meg Afrikában....
16.03 €
Ki volt az a lángelme, aki feltalálta az izzólámpát? Mikor szerelték...
10.86 €
Tényleg találkoztak az ókori felfedezők tengeri szörnyekkel? Hogyan...
10.86 €