Mács József új regénye, Az elcsatolt vagon tulajdonképpen az író örök témájának, az 1920-as trianoni diktátummal, majd az 1947-es párizsi békeszerződéssel szétszakított, s határon túlra kerülő felvidéki magyar nemzetrész sorsának konkrét szereplőkön keresztül történő bemutatása. A regény cselekmény központjában egy átlagosnak mondható kisember áll, akit családjával együtt, egy véletlen folytán, rossz helyre visz a vonat. A felvidéki magyarokkal megrakott vonatok azonban a II. világháború után nem voltak a véletlen szüleményei, a tömeges kitelepítés, egy tudatos politikai "elrendezés" eszközei voltak. A család sorsa így nyer tágabb értelmezést, Kovács Istvánnék elcsatolt vagonja a felvidéki magyarság és a kárpát-medencei történelem egyik fejezetének egyetemes szimbólumává válik. Mács József a tőle megszokott, sallangmentes, egyszerű képi eszközökkel megjelenített, drámai telítésű történetmondása fittyet hány a változó irodalmi divatokra, a szövegközpontú, történetnélküli próza uralmára. Mácsnál, ahogy azt az olvasó megszokhatta, a legfontosabb kritérium maga a történet, amely ebben a regényben különös kettősséget hordoz: a puritán stílus ellenpontozásaként a történet némely fordulata szinte az abszurdig fokozódik. Ilyen értelemben - különösen előző művének, a Bolondok hajójának ismeretében - azt is mondhatnánk, Mács József egy különös kategóriát teremtett a kortárs magyar prózában: az abszurd realizmust.