Druhá svetová vojna Az atomváros lányai - Denise Kiernan

Az atomváros lányai - Denise Kiernan

13.54 €

A második világháború alatt a Tennessee állambeli Oak Ridge-nek több mint 75 ezer lakosa volt, és a városnak nagyobb volt az áramfogyasztása, mint New Yorké. A világ ugyanakkor mit sem tudott Oak Ridge létezéséről. Több ezer ember - elsősorban az ország déli részén, vidéken élő fiatal nők - sereglett a titkos városba. A jó fizetések reményében, és azért érkeztek, mert azt remélték: ily módon segíthetnek mielőbb megnyerni a háborút. Nagyon kevesen tudtak csupán arról, hogy min munkálkodnak ezek az emberek az Appalache-hegység közepén felépített roppant üzemekben. A háború végén aztán fény derült Oak Ridge titkára. Az atomváros lányai megszólaltatja a város sok egykori lakóját - asszonyokat, akik mára a nyolcvanas-kilencvenes éveikben járnak -, és közben feleleveníti az amerikai történelem egy feledésbe merült fejezetét. Denise Kiernan könyve e nőkön keresztül a kor szellemét mutatja be: a bátorságot, az elszántságot és a segíteni vágyást. A történet ötvözi a nagyszabású drámát az egyéni sorsok bemutatásával, és ezzel maradandó történelmi emléket állít Amerikának e korszakáról. Az emberek az Egyesült Államok minden szegletéből sereglettek egy olyan városba, amely semmilyen térképen nem található meg.

Podobné produkty

A második világháború alatt a Tennessee állambeli Oak Ridge-nek több...
13.54 €
Policejní vyšetřovatelka Frankie Sheehanová pracuje se svým týmem...
13.68 €
Když vyšetřovatelka Frankie Sheehanová dostane červenou krabici s...
15.67 €
Detektívka Frankie Sheehanová by najradšej prípad Eleanor Costellovej...
12.26 €
From multi-award-winning Irish author Celine Kiernan comes a dark...
10.4 €
This book was designed to guide individuals toward the love and respect...
5.3 €
"Ez a vicckönyv nem az iskolásoknak készült, egyes fejezetei miatt...
6.75 €
A versenyfutás az első atombombáért – a történelem izgalmas és súlyos...
15.25 €
Kniha mladé badatelky se v jedinečné historické sondě z pomezí dějin...
11.61 €