Sci-fi a fantasy Ashley. Bolygókeringő 1-2 - Aurora Lewis Turner

Ashley. Bolygókeringő 1-2 - Aurora Lewis Turner

7.54 €

Különleges kiadás! Ashley – Vulkán árnyékában Az Ice-125b egyike volt a Hetedik Bolygó planétáinak. Ahogy a többi hozzá hasonló, az a bolygó is alkalmas volt az emberi életre. Csakhogy a rajta uralkodó körülmények megnehezítették az ott élők dolgát. A bolygó felszínén állandó hőség tanyázott. Két évszak jellemezte; a párás és meleg esős évszak, amikor hirtelen annyi áldásos esővíz zúdult a tájra, hogy akadt bőven a nehezebb időszakokra is. Nyáron viszont a felszín kihaltnak tűnt, hiszen állandó forróság perzselte. Egyedül a korszerű, földbe kellő távolságra lesüllyesztett víztározó egységek biztosították a kertek virágzását, az állandó termést.Az egyik nagyváros, Taone egy vulkán tövében feküdt. A vulkán olyan magas volt, hogy még a nagy meleg sem tudta megolvasztani a csúcsán tanyázó havat és jeget. A vulkán látta el a lakosokat élelemmel. Puia kitörése után maradó termékeny talaj kiváló termőföldet biztosított növénytermesztéshez. Taonét több, kisebb falu vette körül, főleg ezek a falvak foglalkoztak földműveléssel és állattartással. A többi Taonéhoz hasonló város már kevésbé volt kitéve a vulkán veszélyének, és jótékony hatásának. A különleges novellát a Bolygókeringő 1-2 részével közösen vásárolhatod meg!

Podobné produkty

Különleges kiadás! Ashley – Vulkán...
7.54 €
Lloyd halott. A könyvem pedig akkora port kavart, hogy az emberek...
14.71 €
Bolygókeringő trilógia 2. Aurora Lewis Turner Ashley-t...
5.02 €
Emila, a kék bőrű szorizoni kislány egy űrhajóval...
4.54 €
A Marsot felderítő űrhajósok a sivatag mélyén...
10.07 €
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem...
5.18 €
Ken Liu, A ?papírsereglet és más történetek...
6.26 €
A könyv a BBC nagy sikerű tévésorozatához kapcsolódik. A Merkúrt...
16.03 €
A Nap és a körülötte keringő bolygók csupán egy aprócska pontot jelentenek...
9.34 €