Svetová beletria Arcképek és programok - József Eötvös

Arcképek és programok - József Eötvös

0.96 €

Eötvös ?Józsefet elsősorban mint regényírót tartja számon az irodalomtörténetírás. Megbecsüléssel emlékezik meg emellett természetesen az állambölcselő és a költő, az államférfi és a politikai publicista teljesítményéről is. A szónokról azonban hallgatni szokás. A műfajok hierarchiáját meglehetősen szűkkeblűen értelmező hazai gyakorlat a szónoklatot általában amúgyis kiiktatja az irodalom köréből, de Eötvös beszédeit az átlagosnál is jobban sújtja a meg nem érdemelt feledés. Szónoki műveit összegyűjtve hetven esztendeje adták ki utoljára, behatóbb elemzésüket nemcsak az összefoglaló irodalomtörténetek mellőzték, de a róla készült tanulmányok, sőt monográfiák is. Napjaink hazai olvasója így aligha sejti, hogy benne legnagyobb és – főbb elveit tekintve – máig időszerű hazai szónokaink egyikét is tisztelhetjük. Az Eötvös-beszédek iránti közöny az ellenforradalom negyedszázadában alakult ki: azok tartalma, a szabadság, a jogegyenlőség és főképp a testvériség eszmevilága merőben idegen volt a Horthy-rendszer szélsőséges nacionalizmusától. A személyi kultusz felfogása pedig az író európaiságában talált kivetnivalót, s még inkább a beszédek hangsúlyozott liberalizmusában. E polgári ideológiát sokáig csupán mint a szocializmus ellentétét szemlélte a marxista irodalomtudomány – hogy nem csupán ellenpárja, de előzménye, előkészítője, illetve egy kiváltó katalizátora is volt az utóbbinak, arról jobbára megfeledkezett.

Podobné produkty

Eötvös ?Józsefet elsősorban mint regényírót...
0.96 €
Ha ?az olvasó találkozott a szerző A magyar irodalom...
2.5 €
"Valahonnan valamit kiválasztani - mindig is nehéz feladat. Száz...
7.59 €
Újságírók, főszerkesztők, publicisták, zsurnaliszták,rádiós és televíziós...
5.7 €
Batizfalvi István Magyar vezérek és királyok arczképcsarnoka című...
6.45 €
A ?mai olvasók jelentős része Krúdyt modern...
1.74 €
1856-ban ?jelent meg Toldy Ferencnek az irodalmi arcképeit...
0.96 €
A magyar közélet két világháború közötti szereplőiről keveset tudunk,...
25.55 €
Oscar Wilde e regényével vált ismertté...
3.41 €