Beletria - ostatné Amit nem dobtam ki - Marcin Wicha

Amit nem dobtam ki - Marcin Wicha

9.8 €

Mit kezdjünk a szeretteink halála után ránk maradt örökséggel? Az elbeszélő egy nap az édesanyja által felhalmozott rengeteg holmi között találja magát. A könyvek, bútorok, lakberendezési tárgyak sokaságának válogatása közben felsejlenek a múlt kesernyés vagy mulatságos emlékei, amelyek révén átgondolja az édesanyjához fűződő kapcsolatát, és egyben a saját helyét a világban. A szülők generációjának, a háború utáni gyerekek "gondtalanságra programozott" nemzedékének nagyon is súlyos örökséggel kellett szembenézniük, különösen, ha zsidó családba születtek: a szocialista Lengyelországban uralkodó elhallgatáspolitika, majd az újra fellángoló antiszemita hullám sajátosan csalárd beszéd- és viselkedésmódra nevelte az embereket. A volt pszichológus, anya, feleség és nagymama szókimondó őszinteségével, megingathatatlan tartásával, határozott ízlésével és öntörvényűségével vette fel a harcot a rendszerszintű hazugságokkal és önbecsapásokkal, s közben észrevétlenül is örökül hagyta fiának, milyen hangot üssön meg a packázó hivatalnokokkal, a porszívóügynökökkel és a giccses közhelyeket puffogtató tömegemberekkel.

Podobné produkty

Mit kezdjünk a szeretteink halála után ránk maradt örökséggel? Az...
9.8 €
Autor se v této knize zamýšlí nad věcmi nadčasovými, filozofickými...
12.96 €
Namiesto do obchodu do špajze. Vytvoriť chuťovo umelecké dielo v...
7.99 €
V této knize najdou začátečníci i pokročilí dobrého rádce, který...
15.63 €
Kniha je pozvánkou pre deti a rodičov, starých rodičov a všetky staršie...
5.7 €
Kihagyhatatlan receptek a fenntarthatóbb bolygóért és a család egészségért!...
15.3 €
Vysoce specializovaná perioperační péče je poskytována na základě...
8.67 €
Das bringt Ihnen dieses Buch: Sie unterstützen zertifizierte Klimaschutz-Projekte,...
7.25 €
Uvoľňovač šeklov na uvoľnenie každého typu šekla. Slúži taktiež ako...
11 €