Literatúra Akkor a hársak épp szerettek - Zsófia Dénes

Akkor a hársak épp szerettek - Zsófia Dénes

2.5 €

Dénes ?Zsófia: "Felkutattam mindent, hogy az Adyra vonatkozó, még nem ismert emlékezésekből megszólaltassam a kor hangját Adyról, a vele egy időben élők tanúságtételét. Valahogy azt éreztem: lecsengetés előtt ezek az utolsó percek. És sok minden járt eközben fejemben. Arra gondoltam, mennyi kutatással, találgatással jár manapság egy-egy múltbeli nagy költőnk – nagy emberünk – belső vagy akár külső élete adatainak, élményeinek felderítése… Lehet róluk eleget följegyezni? Eszembe jutott: nem igaz, hogy ami halandó, annak semmi köze a halhatatlansághoz… Így gyűjtöttem egybe az itt következő emléksorozatot, a fiatal Ady történetét, aki "kárhozottan" kóborol a "váradi éjben" majd a későbbiét is, aki ugyan eltávozott, de vissza-visszatért – utoljára 1918-ban – szeretett városába, Váradra. Az összeillesztett mozaikkövek – ha ezt kerestem, ha nem – szerelmek születésének, fejlődésének, elhalásának képét mutatják a szellemi élettel párhuzamosan; Váradon, Párizsban, Csucsán, mert "Akkor a hársak épp szerettek"

Podobné produkty

Dénes ?Zsófia: "Felkutattam mindent, hogy az Adyra...
2.5 €
Egy praktikus kis notesz a tenger szerelmeseinek. Az egyszerű apróságok...
1.69 €
Lucy a huszonnegyedik emeleten lakik. Owen az alagsorban él. Nem...
13.88 €
„Minden érzelemhez megvan a hozzáillő dal, Bee. Minden könnycsepphez,...
11.64 €
Makai Sámuel, pelyhes állú jurátus Debrecenbe utazik, hogy disszertációt...
12.23 €
Nem kell megva´ltani az eleset embert, nem kell az e´rzelmi intelli-...
5.02 €
Ofelia Fernández Mollé boldog lány, aki házasodni...
6.76 €
"Mesélni szeretnék a szeretetről, arról az erőről, ami képes megváltoztatni...
12.26 €
Eszterhai Katalin újságíró, szerkesztő,...
7.57 €