Sci-fi a fantasy Aeropolis - Ernyei Frigyes,Palásti László

Aeropolis - Ernyei Frigyes,Palásti László

2.5 €

Harmadik napja voltak úton, de még egyszer sem sikerült a kapitány mellé ülnie. A London-Sydney légi út négy napig tartott és Humprey kisasszonynak már fel kellett adnia a reményt, hogy a kapitány mellé jusson. A fiatal színésznő bosszúságának okát az A. W. A. egy régi kedves szokásában kell keresnünk. Az Associated World Airways Co. utasszállító repülőgépein azt a szokást honosították meg, hogy a reggelinél mindig az került a kapitány melletti főhelyre, aki az esti bálon a háziasszonyi tisztséget viselte. A kapitány joga és feladata volt kiszemelni az utasok közül ezt a négy hölgyet, akik az út négy napján ezt a megtisztelő feladatot kapták. Az Associated légjárói az angol statisztikai hivatal számadatai szerint nyolcezerszer tették meg az utat London és Sydney között. Arról hallgatnak a statisztikusok, de más forrásból meg lehetett állapítani, hogy a légjáró kapitányai oly körültekintéssel, olyan tapintattal választották ki a háziasszonyi tisztségre érdemeseket, hogy a nyolcezer légi út folyamán egyetlen egyszer sem elégedetlenkedett senki azért, amiért őreneki nem jutott hely a kapitány jobbján."

Podobné produkty

Harmadik napja voltak úton, de még egyszer sem sikerült...
2.5 €
Audiobook How do Aeroplanes Fly? written by Lavanya Karthik and Aditi...
1.79 €
Prázdninové dobrodružství tří dětí v městečku Jahodov. Jakub má rád...
8.28 €
Pomocou fritovacieho koša Klarstein môžete v teplovzdušnej...
23.9 €
Magnetický nabíjecí kabel pro sluchátka Aeropex, OpenRun, OpenRun...
13.73 €
Grilovanie, smaženie, pečenie: S teplovzdušnou fritézou Klarstein...
74.9 €
Grilovanie, smaženie, pečenie: S teplovzdušnou fritézou Klarstein...
63.9 €
Grilovanie, smaženie, pečenie: S teplovzdušnou fritézou Klarstein...
95.9 €
Grilovanie, smaženie, pečenie: S teplovzdušnou fritézou Klarstein...
79.9 €