Právo - ostatné A világ jogrendszerei - János Jany

A világ jogrendszerei - János Jany

5.6 €

A kötet teljesen új perspektívából mutatja be a világ jogrendszereit, mert a szerző szakít az eddigi sémákkal és olyan új rendszertant alkot, amelyben az európai mellett az angolszász jog világa éppúgy megtalálja a helyét, mint a kínai, a japán, a zsidó és az iszlám jog, sőt, a természeti népek szokásai is.A sorokat olvasva olyan új fogalmakkal ismerkedünk meg, mint a legiszlatív, interpretív és konszenzuális jogi rendszer, a normatív dialektus, a fogolyállam vagy a jogrendszerek dinamikáját leíró adaptáció és transzformáció, amelynek révén párhuzamos vagy összetett rendszerek születnek. E valóban globális merítésű könyv feltárja az egyes rendszerek mögött meghúzódó nagyon eltérő emberképet és a társadalomformáló erejű ideológiák hatásait is.A mű nem leíró jellegű ismertetése az egyes jogi kultúráknak, mert elsősorban arra keresi a választ, hogy milyen okság és összefüggésrendszer mutatható ki az egyes civilizációk és azok jogfelfogása között, miközben időben és térben hatalmas utazásokat teszünk Rómától a posztmodern világig, a germán szokásoktól a japán szamurájok államáig

Podobné produkty

A kötet teljesen új perspektívából...
5.6 €
Két nem hétköznapi életút, amely egy ponton találkozik. Két nem hétköznapi...
16.06 €
A pénz- és korporációs oligarchia csaknem...
4.52 €
Az Egyesült Államok – amely 1914 óta nemzetközi...
4.52 €
A világgazdaságot uraló korporációk...
4.52 €
"A neves francia illusztrátor, Marc Boutavant nagy alakú albuma játékos...
11.84 €
A szerző geográfus, tudománytörténész 1983 óta az érdi Magyar Földrajzi...
25.1 €
Jó éjszakát jóga című kötetünk játékos formában vezeti be a gyerekeket...
9.19 €