Skutočné príbehy A remény, amely legyőzte a tengert - Melissa Fleming

A remény, amely legyőzte a tengert - Melissa Fleming

10.73 €

Dua ez-Zamíl átlagos szíriai lány volt, 2011-ben azonban örökre megváltozott az élete, amikor hazájában polgárháború tört ki. A hadsereg elfoglalta Dua szülővárosát, szigorú kijárási tilalom, áram- és vízkimaradások, valamint erőszakos események nehezítették az életüket. A család úgy döntött, Egyiptomba költözik. Ám néhány hónappal később a kormányt megdöntötték, és a menekültek már ott sem voltak többé biztonságban. Eközben egy fiatal ellenzéki harcos beleszeretett Duába, megkérte a kezét, és meggyőzte, hogy Európában biztonságos és békés jövő vár rájuk. Dua ugyan rettegett a víztől, ráadásul úszni sem tudott, a fiatalok mégis embercsempészekre bízták az életüket, és ötszáz menekült, köztük száz gyerek társaságában nyomorogtak egy rozoga halászbárkán. Négy napja voltak úton, amikor egy másik hajó szándékosan beléjük ment, elsüllyesztette a hajójukat, és magára hagyta az utasokat. Így kezdődött Dua küzdelme a túlélésért. Drámai fordulatokban gazdag, igaz története sok millió menekült emberfeletti küzdelmét mutatja be, akik az életüket kockáztatják egy biztonságosabb jövőért.

Podobné produkty

Dua ez-Zamíl átlagos szíriai lány volt, 2011-ben azonban örökre megváltozott...
10.73 €
Dua ez-Zamíl átlagos szíriai lány volt,...
7.95 €
Mindannyian arra vágyunk, hogy boldogan éljünk. S mégis mivel foglalkozunk...
5 €
Milyen lehetőségei maradnak az önmegvalósításra egy harmincadik életévéhez...
15.32 €
I. Mátyás figyelmét a sziléziai háború köti le, ugyanakkor konfliktusa...
10.73 €
"A rákbetegek komolyan veszik az életet - nagyon komolyan. Válaszokat...
13.54 €
A méltán világhírű Nyugaton a helyzet változatlan után három évvel...
12.26 €
Bicsérdy Béla a magyar vegetarianizmus atyja életfilozófiáját tárja...
12.57 €
Előzzük meg és fordítsuk vissza ezt a huszonegyedik századi kórt...
13.15 €