Historické romány A királyék megint itthon vannak! - Dóra Kovács

A királyék megint itthon vannak! - Dóra Kovács

15.32 €

A Habsburg-család és az arisztokrácia 19. századi ünnepeiről mesélnek a budapesti utcák Gondolta volna, hogy Erzsébet királyné családjával két karácsonyt is Budán töltött? Hogy 1892-ben zenélő szobaárnyékszéket ajándékozott kedves felolvasó hölgyének? Hogy Ferenc József Deák Ferenc portréjával a lábánál aludt a budai királyi palotában? Tudta, hogy az uralkodó nem volt a modern újítások híve, ezért a budai magánszobáiban még 1911-ben is olajlámpák világítottak? A könyvet olvasva bepillanthatunk a Nyugati és a Keleti pályaudvar Királyi várójába, elkísérhetjük az Operaház előadására Ferenc Józsefet, Rudolf trónörököst és feleségét, meglátogathatjuk Liszt Ferencet Sugár úti lakásán. Beugorhatunk majd egy forró szívmelegítőre a régi Városház tér karácsonyi „pitli” kocsmájába, miután megnéztük a vásáros kofák standjait. Kuglernél bonbont vásárolunk, a vári Ruszwurm cukrászdában pedig karácsonyi mákos patkót. Betekinthetünk gróf Andrássy Gyula családjához a hófedte Szent György téren a Sándor-palotába, együtt örülhetünk a gyerekekkel a Vigadóban az Ezer karácsonyfa ünnepén, de az utolsó magyar királykoronázás előtti karácsonyi forgatagot is átélhetjük. Ezt az izgalmas albumot kezünkben tartva képzeletben vagy akár ténylegesen a fővárosi utcákat járva két tematikus városnézésen vehetünk részt. A kötet gyönyörűen illusztrált lapjain keresztül betekintést nyerhetünk, hogy milyenek voltak a havazásban bővelkedő vagy épp „poroszos” pest-budai telek, milyen módon változott a fővárosi karácsonyi készülődés a reformkortól egészen a második világháborúig. Kovács Dóra 2016 óta dolgozik idegenvezetőként. Régimódi karácsony elnevezésű városnéző sétája iránt tavaly több mint húszezren érdeklődtek a Greetings from Budapest Facebook-oldalán, a programról az elmúlt években többször készült televíziós és rádiófelvétel. A karácsonyi sétákon elhangzott anekdotákat, történeteket most kibővítve, régi képekkel megfűszerezve tárjuk az Olvasók elé.

Podobné produkty

A Habsburg-család és az arisztokrácia 19. századi ünnepeiről mesélnek...
15.32 €
Itt az ideje, hogy Ithaka asszonyai elmeséljék történetüket... Odüsszeusz...
13.38 €
Flandriai Matilda a legkevésbé sem boldog, amikor az apja bemutatja...
11.31 €
Garamvölgyi László újabb tényfeltáró munkájával viharos történelmünk...
12.79 €
Karinthy Frigyes a magyar irodalom állócsillaga, fenegyereke és Charlie...
9.17 €
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra...
10.7 €
A tavalyi, jelentős figyelmet keltő Ady megmondja után itt a "megmondja"-sorozat...
10.7 €
A szerelem nem elég, ha nem jár együtt tudatossággal, megfelelő önismerettel,...
12.23 €