Svetová beletria A karanténnapok hordaléka - Kristóf (szerk.) Zámbó

A karanténnapok hordaléka - Kristóf (szerk.) Zámbó

5.02 €

2020 tavasza váratlan helyzettel szembesített bennünket: a koronavírus-járvány az egész világot érintő pandémiává vált, amely korábban nem tapasztalt módon avatkozott be a világ gazdasági, politikai, kulturális életébe – így mindannyiunk életébe, hétköznapjaiba is.   Március közepétől Magyarországon is életbe léptek a kijárási korlátozások, a külföldről érkezők és a koronavírus tüneteit produkálók kényszerűen karanténba kerültek – a korlátozások enyhítésére pedig május közepéig kellett várni.   Így a megszokott, normális élet menete két hónapra kizökkent. E két hónap a távolságtartás jegyében egyeseknek elkülönülést, bezártságot, másoknak összezártságot jelentett, esetleg kreatív időt szabadított fel, vagy éppen munkahelyet szűntetett meg. A karanténban eltöltött napok mindenki életére más-más hatással voltak, mindenkinek mást hozott és mindenkitől mást sodort el.   Jelen kötetet e két, karanténban töltött hónap dokumentumaként tartja kezében az olvasó. Nem a járvány-diskurzus világpolitikai, gazdasági vagy társadalmi elemzéseiként, hanem a hétköznapok személyes tapasztalata felől megírt naplójaként.   A Könyvkészítők Informális Fórumának tagjai – köztük írók, költők, könyvkiadók, grafikusok, tudósok – számolnak be e kötet lapjain karanténbéli élményeikről, gondolataikról, arról miként birkóztak meg a karanténban töltött mindennapok kihívásaival, vagy éppen a bezártság két hónapjának alkotói tevékenységébe engednek betekintést. És amiként mindannyiuk számára mást és mást hordoztak a karantén napjai, úgy e kötet is ezt a sokféleséget hívatott reprezentálni: esszék, versek, novellák, grafikák, fotók formájában megörökítve a karanténnapok tapasztalatát.

Podobné produkty

2020 tavasza váratlan helyzettel szembesített bennünket:...
5.02 €
Kedves olvasó, Háy János könyve ez, és róla magáról, Háy Jánosról...
10.73 €
Thriller, který předpověděl celosvětovou pandemii Londýn, epicentrum...
10 €
Nečekejte plané řeči o Božích trestech a zlověstných znameních konce...
5.18 €
Puzzle so zamatovo jemným povrchom, s motívom ilustrácií od výnimočných...
17.99 €
Knížka se skládá z uzavřených příběhů, z nichž mnohé vznikly v době...
8.79 €
Nová publikace Václava Klause a kolektivu autorů Institutu Václava...
8.63 €
Knížka se skládá z uzavřených příběhů, z nichž mnohé vznikly v době...
11.56 €
Londýn je epicentrem globální pandemie. Zákeřný virus si vyžádal...
12.78 €