Historické romány A hűtlen királyné - Carolly Erickson

A hűtlen királyné - Carolly Erickson

10.93 €

VIII. Henrik király viharos, lázadásoktól sem mentes uralkodásának vége felé ismerte meg a fiatal és vidám Catherine Howardot, akinek korábban már legalább három szeretője volt. A király mit sem tudva Catherine múltjáról, feleségül vette abban a reményben, hogy asszonya majd boldoggá teszi. Túl későn tudta csak meg azonban, hogy a nő szíve az egyik udvaroncáé, Tom Culpeperé. Miközben a Tudor-dinasztia léte veszélyben forog, mert VIII. Henrik egyetlen fia, Edward herceg sokat betegeskedik, egyre szorosabbá fonódik az udvari intrikák hálója Katalin királyné körül, aki mindent megtesz, hogy az olykor dühöngő, olykor mélabús, ráadásul impotens királynak fiút szüljön. Amikor azonban a rokonai is ellene fordulnak, Katalin tudja, utolérte a végzet csakúgy, mint pár évvel korábban unokanővérét, Boleyn Annát. A hűtlen királyné feltárja előttünk a Tudor-udvar sötét világát, a hízelkedő udvaroncokét csakúgy, mint az elkeseredetett hatalmi harcot folytató főurakét, azt a világot, ahol egy nemesi családból való lány éppúgy kerülhetett büntetésből súrolni a konyhába, mint kis szerencsével a trónra.

Podobné produkty

VIII. Henrik király viharos, lázadásoktól sem mentes uralkodásának...
10.93 €
Jednoho slunečného srpnového rána roku 1935 najde třináctiletá Sophia...
15.64 €
Jednoho slunečného srpnového rána roku 1935 najde třináctiletá Sophia...
20.85 €
Rozsáhlé panství Kerry Manor zůstalo téměř sto let opuštěné. Ale...
20.85 €
Rozsáhlé panství Kerry Manor zůstalo téměř sto let opuštěné.Ale ani...
15.64 €
Attila (395-453) alakja körül nem oszlik a homály. A hunok egyetlen...
9.09 €
První ucelená publikace o práci Miltona H. Ericksona uvolnila ve...
19.59 €
Čtyři alpské státy – čtyři rozsáhlé kapitoly. V každé z nich najdete...
27.67 €
První ucelená publikace o práci Miltona H. Ericksona uvolnila ve...
31.3 €