Detektívky, trilery, horory A hullaházi skandalum - Gyula Böszörményi

A hullaházi skandalum - Gyula Böszörményi

9.09 €

Az utolsó Ambrózyd A Monarchia hírneves magánzó detektívje, báró Ambrózy Richárd és ifjú felesége, Mili 1901 júniusában két, már-már megoldhatatlan feladattal szembesül. A friss házasoknak valahogy össze kell boronálniuk az arisztokrata és a polgári lét magukkal hozott, ám egymástól eltérő szokásait, miközben közös háztartást próbálnak teremteni az általuk válogatott, igencsak vegyes és öntörvényű személyzettel. Nem könnyű ez, ha a báró úr kocsisa egykor kasszafúró, az inasa kávéházi fizetőpincér, a mindenese a hírhedt Conti utca bordélyainak lakója volt, ráadásként a báróné őnagysága a börtöncellában ismerte meg a cselédlányát, morózus szakácsnőjének múltjáról semmit nem tud, a komornája pedig még ma is a Tabán legfirkásabb zsebmetszőjének tekinthető. Az Ambrózy-villában eluralkodó káoszt azonban még lehetne is valahogy kezelni, ha nem éppen ekkor bontakozna ki a fiatal Budapest addigi leghátborzongatóbb és legvéresebb bűnügye. Ambrózy báró és cserfes neje, Mili most először házaspárként vágnak bele közös életük leggroteszkebb, legfelkavaróbb nyomozásába. A rendőrség tehetetlen, a sajtónál hírzárlatot rendelnek el, a detektívek széttárják a karjukat, miközben szó szerint eluralkodik a teljes fejetlenség! Kapcsolj ki a fordulatos és bámulatos történettel!

Podobné produkty

Az utolsó Ambrózyd A Monarchia hírneves magánzó detektívje, báró...
9.09 €
Len čo Laura zašepká slová čarovného zaklínadla, jej poník sa premení...
8.54 €
A 9... 8... 7...-tel valami elkezdődött, valami felébredt, s aki...
1.89 €
Hogy mi minden történik a Pukkancs utca egyik vénséges vén bérházában,...
7.57 €
Hogy mi minden történik a Pukkancs utca egyik vénséges vén bérházában,...
10.7 €
1900 verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját...
7.35 €
A hölgyé a terep! 1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra...
8.48 €
Szasztok, lúzerfanok, itt ismét Mark, a sztárriporter nyomul, aki...
10.73 €
KITT... Üdvicsek, kiscsókák, itt ismét Mark, a nagyvárosi kölyöknyomozó...
10.17 €