Közel és távol senki. Végignézek a kihalt folyosón, és eszembe jut, hogy mennyi mindent láthattak már ezek a falak. Mennyi mindennek lehettek már tanúi. Néma szem és fültanúi. Hány válást, hány bűnözőt, hány emberi tragédiát, derékba tört életet, és talán – kedvező ítélet esetén – reményt és örömöt is láthattak. Ha mesélni tudnának… Elmerülök a gondolataimban, még talán lemegyek alfába is. „Kihalt lépcsőház, huzatos belső udvarok, az emberek nagy része, ki itt dolgozott, már halott. De a falak őrzik a régi idők emlékét, a folyosók visszhangozzák az egykor ott jártaknak léptét.” Jó reggelt ügyvédnő! – köszön rám az ügyfél. Szia! – üdvözöl egy kolléga is. Az előbb is köszöntem, de láttam, hogy nagyon el voltál gondolkozva. A folyosó időközben benépesült. Visszatértem a jelenbe…