Dejiny, teória umenia A centerpálya fölé repült madár - Tibor Wehner

A centerpálya fölé repült madár - Tibor Wehner

8 €

Az ezredfordulót követő években hosszú, bár kissé rendszertelen levelezésbe bonyolódtam Borgóval (György Csabával), az 1950-ben Marosvásárhelyen született, 1986 óta Magyarországon élő és dolgozó festőművésszel. A kezdetben Százhalombattán, majd az észak-magyarországi régióban (Szirmabesenyő-Miskolc-Eger térségében) tevékenykedő sokoldalú alkotóval először az 1980-as évek második felében Szentendrén találkoztam, majd több önálló kiállításának megnyitásán működhettem közre, és számos dolgozatot, kiállítás­ismertetőt, katalógusbevezetőt írtam munkásságáról. Borgó hosszú, kézzel lejegyzett, a hétköznapi történések leírása mellett szürreális látomásokat is ecsetelő, nehezen követhető levélküldeményei­re az új évezred első esztendeinek művészeti eseményeit és jelenségeit dokumentáló, személyes élményeimet rögzítő - közös szenvedélyünkre, a magyar kosárlabdasport aktuális eseményeire is figyelő -, szubjektív árnyaltságú válaszokkal reflektáltam. A 2001 és 2012 között írt Borgó-leveleimet azzal a meggyőződéssel és szándékkal adom közre - változatlan formában, csupán a legkisebb stilisztikai korrekciókkal megszerkesztetten -, hogy ezáltal a jelenkori magyar művészet összképét néhány fontos jellemzővel, mindeddig ismeretlen vonással és vonatkozással gyarapíthatom. W.

Podobné produkty

Az ezredfordulót követő években hosszú, bár kissé rendszertelen levelezésbe...
8 €
Veľmi výkonný brzdový kotúč za neprekonateľnú cenu!
35 €
Veľmi výkonný brzdový kotúč za neprekonateľnú cenu!
35 €
SRAM Centerline CenterLock 160mm čierny zaoblený kotúč - Kotúč CenterLine...
51.99 €
SRAM Centerline CenterLock 180mm čierny zaoblený kotúč - Kotúč CenterLine...
63.99 €
SRAM Centerline CenterLock 180mm čierny zaoblený kotúč - Kotúč CenterLine...
56.99 €
SRAM Centerline 2 Piece CenterLock 160mm Black Rounded disc Kotúče...
82.99 €
SRAM Centerline 2 Piece CenterLock 180mm Black Rounded disc Kotúče...
89.99 €
Oakley "Misiou Oakley je vyrábať produkty, ktoré fungujú a vyzerajú...
83 €