Detektívky, trilery, horory A beoszott - Vi Keelandová

A beoszott - Vi Keelandová

8.83 €

„A beosztott Keeland legjobb írása. Érzelmes és szenvedélyes. Minden, amiért érdemes romantikus könyvet olvasni." - K. Bromberg, New York Times bestsellerszerző. „Imádtam ezt a könyvet. Egyszerűen zabáltam. Nem tudtam letenni." - Aestas Book blog. Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást. Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról. Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez. Később - elhaladván az asztalunk mellett - Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott. Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott. Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak. Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról. A fickó - aki mellett addig halálra untam magam - furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától. Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra. Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban? A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm...

Podobné produkty

„A beosztott Keeland legjobb írása. Érzelmes és szenvedélyes. Minden,...
8.83 €
S Hunterem jsme to vzali od konce. Potkali jsme se na svatbě – on...
7.79 €
"A szerelmi jelenetek NAGYON forrók.” – Romance Novel Giveaways "Érzelmileg...
12.11 €
Hét év eltelt, de bármikor megismerné. Öntelt vigyor és megejtően...
15.52 €
Bennett se dovídá, že po fúzi dvou reklamních agentur bude muset...
12.29 €
Medzi láskou a nenávisťou je veľmi tenká hranica, ktorú by sme nemali...
9 €
Reese Anneysleyová trčala v zadnej časti reštaurácie a zúfalo sa...
14.87 €
Reese Anneysleyová trčala v zadnej časti reštaurácie a zúfalo sa...
8.3 €
Autumn si na letišti vyzvedne cizí zavazadlo. Když zjistí, že kufr...
13.69 €