Beletria - ostatné A bécsi országút - Zsuzsa Thury

A bécsi országút - Zsuzsa Thury

2.5 €

Boér ?Zsófi – akit a Körülményes ifjúság és a Tű a lemezen című regényekből már megismerhettünk és megszerethettünk – népszerű újságíró lett. Egy novelláskötete is megjelent, de közben eltelt kilenc év, s a hirtelen jött írói sikernek nem következett be az elképzelt folytatása; ötletszülte kis írásokra pazarolva tehetségét, máról holnapra él egyre keserűbb közérzettel, egyre bizonytalanabbul. Lázadása csupa dac, csupa esztelenség, csupa pótcselekvés. Ekkor ismerkedik meg Pálos Andris íróval, aki életét igazi tartalommal ajándékozza meg. A történelmi-politikai események azonban kegyetlenül próbára teszik Zsófi hűségét, emberségét. Világra döbbenésében gyanútlan apolitikussága szertefoszlik, választani kell a meghunyászkodó lemondás és a tudatos cselekvés között. Ez az igazi erőpróba Zsófi legnemesebb tulajdonságait hozza felszínre. A párjáért vívott harcban egyre több ember sorsába kapcsolódik az ő sorsa is, s ezek az igazi írói teljesítmény, az első regény évei is lesznek. Pálos Andrist lágerbe hurcolják, Boér Zsófi mégis visszavárja, mert úgy érzi, a benne rejlő erőnek le kell győznie a halált. Az önéletrajzi elemekből felépített regény, az írónő kitűnő arányérzékét, típusteremtő készségét igazolva, a korabeli magyar értelmiség hiteles rajzát adja.

Podobné produkty

Boér ?Zsófi – akit a Körülményes...
2.5 €
A magyar Országház különlegesen erős építészeti hatásának titka az...
6.42 €
Képzeld el, hogy egy unalmas este fogmosás és lefekvés helyett úgy...
8.03 €
Hogyan ?alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus...
15.67 €
Jack London vakmerő és fölfedezésre kész...
2.25 €
Az isten háta mögött című thriller folytatása a New York Times bestseller-írójától,...
14.72 €
Az isten háta mögött című thriller folytatása a New York Times bestseller-írójától,...
8.81 €
"A világ egyetlen, immár 17. éve létező tv-esszéjének, a Duna tévés...
10.41 €
- Nohát, Kerekes úr és Hidász úr nagy észbeli csatát vívtak egymással....
8.03 €