Csak a játék számít? Mintha ezt üzenné ez a Carbonaro által rajzolt világatlasz is. Amikor, még halála előtt, az Irodalmi Jelen megkérdezte tőle, milyen a jó vers, így válaszolt: A jó vers Nem is posztmodern, nem is rosszmodern. Nem is kopogó neorokokó. Testetlen legyen, s mégis hallható. Bennszülött legyen, s egyben marslakó. Piros mokaszinjában surranjon át a holdudvaron s az éji prérin, síneken és vadászmezőkön át, és világítson, mint vízbe ejtett csillár egy nagyon távoli szigeten, áttetsző legyen, és lakjon hajdani magazinokban, és szaladgáljon piros mokaszinokban, testetlen legyen és hallhatatlan, de érezze őt átfutóban az őszi préri, bár lába már a földet sem éri.