Sci-fi a fantasy Sci-fi morzsák - Szunyogh Gábor

Sci-fi morzsák - Szunyogh Gábor

4.52 €

Sci-fi ?morzsák. Egy hangoskönyv – nem csak ínyenceknek Írással tulajdonképpen azóta foglalkozom, hogy megtanultam olvasni. Kisiskolás korom óta történetekkel, versekkel, fordításokkal töltöttem meg a suliújságok hasábjait, később újságíróként több száz cikket írtam a legkülönbözőbb műfajokban, miközben megjelent néhány regényem és jó sok jegyzetem, novellám. Nem az írásból élek, de egy laboratórium kommunikációs vezetőjeként most sem távolodtam el a betűktől. Mindig is azokat az írókat kedveltem igazán, akik képesek voltak képzeletbeli világokat létrehozni – Bulgakovnál jobban talán senki. És nem szégyellem megemlíteni a Dűnét, a Csillagok háborúját vagy a Gyűrűk urát sem – ezek mind meghatározták ehhez a csodálatos műfajhoz való hozzáállásomat. Ahogy természetesen a legnagyobb sci-fi írók, így Isaac Asimov is, az ő látnokian filozofikus és emberien bájos világa is visszaköszön a Sci-fi morzsák kifordított történeteiben. Ja, és hogy miért morzsák? Mert nem akarnak túl sokat markolni. Inkább csak felvillantanak helyzeteket, felskiccelnek néhány vázlatot, hogy aztán rendre valami csattanóval zárják le a rövid történeteket. Elmajszolásuk azonban reményeim szerint mégiscsak okoz némi örömöt. Már csak azért is, mert ez a könyv sokkal több, mint novelláskötet. Meggyőződésem, hogy amint a rádió sem ment ki a divatból, úgy a hangoskönyv egyenesen a jövő írásbeliségének egyik legfontosabb csatornája lesz. Ha egy író valaha is elképzeli, hogyan adnák elő a történeteit, nos azt Pergh Balázs még annál is tökéletesebben oldja meg: értően és művészien jeleníti meg a történeteket, miközben egy másodpercre sem engedi el a hallgató figyelmét. Ajánlom a Sci-fi morzsákat mindazoknak, akik kedvelik a látomásos irodalmat, az elképzelt világokat, a szépirodalmi igényességgel, találó kifejezésekkel, képekkel, helyenként láttató erejű leírásokkal kiegészített szellemes történetszövést.

Podobné produkty

Sci-fi ?morzsák. Egy hangoskönyv – nem csak ínyenceknek Írással tulajdonképpen...
4.52 €
Az Albahor: egy távoli bolygó, ahol két nép vívja egymással második...
6.53 €
Dubaj, nádherný a očarujúci Dubaj. V ten večer ma obliekli do žiarivého...
5.9 €
Bohato ilustrovaná rozprávka o slnečnom princovi, ktorý zatúži spoznať...
2.9 €
Ilustrovaná pohádka o slunečním princi, který zatouží poznat Zemi....
2.9 €
Počet ľudí s rakovinou rastie. Rastie aj počet iných ochorení, ako...
3.5 €
Nikdy nevíme, co najdeme za otevřenými dveřmi. Někdy je lepší je...
3.5 €
Vtedy dávno, keď sa písal tento krátky príbeh, kráčala krásna Kráľovná...
3.5 €
Počet lidí s rakovinou roste. Roste i počet jiných onemocnění, stejně...
3.5 €