Svetová beletria Egy ?ég alatt - Dezső Kosztolányi

Egy ?ég alatt - Dezső Kosztolányi

1.77 €

Nemcsak ?hazai és külföldi nagy elődeitől tanult szívesen, hanem idősebb kortársaitól is, de a vele egykorúaktól, sőt a nála fiatalabbakról is: az esztéta kíváncsisága és az alkotó művész örök tanulni vágyása késztette arra, hogy magyar kortársainak, pályatársainak minden művét ismerje, olvassa. Ifjúkorában Kiss József tisztelői közé tartozott: „drága magyar szavainknak esztergályosát és gyémántköszörűsét" látta benne; Rippl-Rónai Józsefről ezt írja: „Szívem mélyén állandóan érzem, hogy költő, hogy varázsos, szeszélyes, boszorkányos, olyan, amilyen kevés él ma a föld hátán"; Krúdyról pedig ezt: „Az élet gazdagsága az övé, az a kincs, hogy mindent másképpen lát, mint a többiek"; Móricz Zsigmondban azt csodálja, hogy „úgy dolgozik, mint a természet, biztosan, bátran"; Bartók Bélában azt, hogy „testi mivoltában is arányos, felhúrozott, zengő"; a „robbantó és folytató" Babits Mihályban azt, hogy „vére lüktetése törvény a szóknak". Páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű vagy egy-egy alkotás lényeges mozzanataira, s a művészet bonyolult, rejtőző titkairól, de magáról a művészetről is mindig érzékletesen ír, olyan kristályos szerkezetben, olyan nyelvi-stilisztikai eleganciával, hogy a művészről és a műről alkotott véleménye egyértelműen, világosan fejeződik ki.

Podobné produkty

Nemcsak ?hazai és külföldi nagy elődeitől tanult szívesen, hanem...
1.77 €
Kosztolányi ?Dezső szinte minden műfajban – a drámát kivéve – kimagaslót...
1.26 €
A kötetben Kosztolányi Dezso tizenkét karácsonyi témájú írását gyujöttük...
0.96 €
Kosztolányi a magyar hírlapírásnak is halhatatlan mestere. A Füst...
2.27 €
„Sovány, halvány fiatalember bandukolt a Körúton, kopottan, a rongyos...
1.26 €
A ?példátlan értékű kötet Kosztolányi...
2.5 €
"Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem...
3.48 €
Kosztolányi Dezso az Édes Annában csodálatos erovel örökítette meg...
0.96 €
"Béla alig aludt valamit, egész éjjel olvasott az ágyban, még a reggelinél...
1.26 €